2010. dec. 30.

Így év végén...

Furcsa volt ez az esztendő... a hideg és a meleg végletei között telt. Nagyon sok rossz, de rengeteg jó is történt velem, valahogy a langymeleg középút szinte teljesen hiányzott. Arról szeretnék írni most, ami ezt a blogot érinti.

Sokan vesztették el az állásukat még idén is, én is közéjük tartozom. Viszont mi kerekedik belőle hiszem, hogy a hozzáállásunkon és a leleményességünkön múlik! Egy ilyen helyzetben muszáj megállni és végiggondolni, ésszel és szívvel, mi ennek a helyzetnek az üzenete, mi valóban fontos nekünk, is a teendőnk a továbbiakban.

Én a drótékszerek mellett döntöttem, és már az igen kimondása előtt is jöttek a jelek, és a lehetőségek, meg azóta is folyamatosan, hogy valószínűleg jó úton járok!  Legalább is egy darabig, aztán meglátjuk pár év múlva, merre tovább.
Számokkal nem untatnálak Benneteket, nyilvánosak, pár kattintással láthatjátok a legtöbbjét..

Köszönöm nektek, hogy bejelöltök, lelkesedtek, írtok, megkerestek, bíztok bennem és az ékszereimben!

S mi lesz jövőre?
Nem nevesítem, ha valami megvalósul, tudni fogtok róla! Tervezek egy nagyobb összefogást, újabb blogot, újabb szetteket, a férfi ékszerek felé nyitást, újabb más anyagokból alkotókkal közös munkát, új stílusok kipróbálását, és talán újra iskolapadba is ülök... ez még így igen ködös, de már folynak az egyeztetések... még akár jó is sülhet ki belőlük! :-)

S míg ezekre fény derül:
Nagyon boldog, kacagó örömmel, kicsattanó egészséggel, jó féle meglepetéssel, sok-sok ötlettel és lehetőséggel teli Új Esztendőt kívánok nektek és szeretteiteknek!
... és kicsit nyugodtabbat, kiszámíthatóbbat mint ez az idei volt, mert nem kell mindig az izgalom!...

3 megjegyzés:

  1. Boldog új évet az egész családodnak!
    Nézz be hozzám, van valami nálam a számodra :-)!

    VálaszTörlés
  2. Nektek is és szeretteiteknek is ugyanezeket kívánom!
    Kála: nagyon köszönöm, hogy gondoltál rám! :-) Már korábban megkaptam ezt a díjat, így nem baj, ha nem teszem fel ismét?

    VálaszTörlés